Folytatódik az augusztusi ősz, jön az újabb hidegfront
Szerdán napközben 20 és 25 fok között várható.
Szerdán napközben 20 és 25 fok között várható.
A vasárnapi zivatarokat helyenként 120 km/h-s széllökés kísérte. Estére is figyelmeztetést adtak ki.
Szombaton egész nap zuhogott az állam középső részén, a rekordmennyiségű csapadék rekordáradást okozott. A villámárvizekben 17 ember meghalt és sokaknak nyoma veszett.
Országszerte 10-15 fokkal lesz hűvösebb, mint hétfő délután.
Országszerte több mint 150 helyre vonultak a tűzoltók, a legtöbb munkájuk Budapesten, illetve Zala, Pest, Fejér és Nógrád megyében volt.
A rossz időjárás miatt a 70. percben, 2-1-es vendégvezetésnél félbeszakadt vasárnap a Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában.
Többórás napsütés mellett gomolyfelhőkre, északon záporokra lehet számítani kedden. Napközben 27 Celsius-fok is lehet.
Keleten lehetnek majd a nagyobb zivatarok.
Hurrikánként indult, de viharként érkezik az USA északkeleti partvidékére a Henri. Már a széle csapadékrekordokat hozott New Yorkban.
Míg a hosszú hétvégén marad a nyárias idő, hétfőtől nem árt, ha kicsit melegebb ruhákat öltünk.
Nyírlugoson és Nagykállóban is nagyon hideg volt.
A nap is süthet majd azért, újra melegszik az idő.
Délutánra elvonul a vihar, de nagy károkat hagy maga után. Reggel a Dunántúlon, délelőtt és kora délután inkább keleten van esély zivatarra. 28 foknál több az ország legmelegebb részein sem lesz ma.
Hétfőn tetőzik a hőség, emellett a hidegfront is megérkezik.
Félbeszakadt egy NB-I-es meccs is.
Nyugaton több járásra másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. A katasztrófavédelem kiemelten felhívja a tavaknál lévőket, hogy kövessék a viharjelzéseket.